Bergman talán egyik legszebb irodalmi forgatókönyve A csend, melyből poétikus filmet alkotott. A csend filmjét. Szereplői egy tízéves fiú, Johan, édesanyja Anna, s Eszter. Némán utaznak, hárman, a vonaton. Ki tudja merre és hová. Johan a párás ablakra betűket ír, édesanyja narancsot bontogat, míg Eszter szemét lehunyva pihen. Arca sápadt és elkínzott. Fullasztó köhögés rázza meg. Beteg. Eszter megnyugtatja kísérőit, hogy semmi baja, s nem akar kórházba menni. Mikor megérkeznek, különös dolgokat tapasztalnak: például azt, hogy a helyiek nyelve teljesen érthetetlen számukra. A történet azonban nem abba az irányba indul el, mint mondjuk egy thriller tenné, hiszen ezzel a filmmel Bergman azt kívánja bemutatni, mi történik az emberekkel, ha magukra hagyja őket Isten. A trilógia befejező darabját - a rendező huszonötödik filmjét - "negatív lenyomatként" jellemezte. Mit tegyünk, milyenek vagyunk szeretet, kapcsolatok, hit nélkül, hogyan létezhetünk, ha Isten hallgat.